A Movie Tank olvasói már jól tudják, hogy szeretek a cyberbullying célkeresztjébe kerülni különböző toplistáim publikálásával. Nehogy már ez pont ezen a rangsorok felállítgatásához tökéletes táptalajt adó blogon maradjon el. Első körben a véleményem szerinti 20 legjobb magyar (és magyar nyelvű!! - elsősorban a szűkítés végett) nótát szedtem össze. Fontos tehát, hogy egy kizárólagosan szubjektív válogatásról és rangsorról van szó, az égvilágon semmi mást nem vettem számításba a poszt elkészítésekor a személyes véleményemen és ízlésemen kívül. Szerintem egy magánblogon csak így van értelme a toplistázásnak.

Íme:

20. Rómeó vérzik - Az ördög, az Isten, az élet és a halál

A szlovákiai magyar rockbanda számomra felületesebben ismert, de eme szerzeményüket már számtalanszor végighallgattam. Pörgős, fülbemászó, pozitív nóta, ami könnyedén jobb kedvre deríti az elszontyolodott lelket. Ütős riffek, és remekül megírt szöveg jellemzik a dalt.

Az elmúlt években gejzír módjára feltört domoszlói hard rock formáció sikertörténete jóformán csak a Tankcsapdáéhoz hasonlítható. A frontember Molnár Máté meg is emlékezett a pénteki, személyes közreműködésemmel is telt házas Barba Negra-béli koncerten arról, hogy második albumukat nem is olyan régen még alig száz fő előtt mutatták meg. De napjaink legnépszerűbb budapesti klubja csordultig telt a legújabb, M.A.T.T. című korong lemezbemutató bulijának alkalmából. Mivel voltam olyan szemfüles, hogy előrendeltem a CD-t, a koncert előtt már megtudtam hallgatni a teljes anyagot, ami amúgy jelen sorok születésekor is aláfesti szobám légkörét. A M.A.T.T. más, mint a Road eddigi stúdióalbumai. Az alapvető stílus nem változott, természetesen még mindig kemény, zúzós rockzenéről beszélhetünk, amire nem véletlenül tombolják félholtra magukat az emberek a rendszerint minőségi, lelkesen előadott koncerteken. Viszont az egész valahogy megkomolyodott. Persze, eddig is volt fajsúly a zenekar munkásságában, de rendszerint akadt szép számmal lazító töltet is. Na, most szó sincs ilyesmiről, és az elgondolkodtató témák őszinte híveként én nagyon örülök ennek. A riffek súlyosan döngenek, a dobtémák földhöz vágnak (a Kettő bennem az én intrója például valami zseniális), elmaradnak a jó, de számomra mindig kissé unalmasabbnak tetsző bulizós-csajozós témák, így végül tíz kőkemény, tartalmas nótának örülhetünk. Az nem titok, hogy a 21. század igazi költői a dalszövegírók (már a 20. században is ők voltak azok), Máté gondolatai pedig összeszedettek, mint mindig, és ami igazán megkapó, az az, hogy egyértelműen érződik a minél mélyebb tartalom generálására való törekvés. A pazar képekkel és remek rímekkel operáló témákban előkerül az emberi lélek rejtelme, a motivációs vonal, a a kizsigerelő hatalom, a közönség szeretete, és természetesen a szerelem, valamint az autós vonulat is. Nem feltétlenül a legjobb Road album a M.A.T.T., de az biztos, hogy az eddigi legkülönlegesebb anyag a csapat műhelyéből. Öröm hallgatni, ritka manapság az ilyen szintű egyediség a magyar színtéren. 8,5/10. 

Magyarország kicsi piac, így meglehetősen kevesen vannak azok, akik a kemény zenei szférában eljutnak odáig, hogy főállásban nyomják a riffeket. Ez nem egy jó dolog, az viszont igen, hogy a fennálló helyzet ellenére számos lelkes banda akad, akik hajlandók pénzt, időt, és energiát ölni a mindhárom szempontból igencsak költséges hobbiba. Sokan próbálkoznak, és bizony, soha nem lehet tudni, hogy milyen néven fut a csapat, ami hamarosan csatlakozik a Tankcsapda, a Depresszió, vagy éppenséggel a Road által képviseltekhez hasonló sikersztorik alanyai közé. Az biztos, hogy a püspökladányi KabinLáz előtt még hosszú út áll, ahogy azonban ahhoz sem fér kétség, hogy rengeteg potenciál rejlik zenéjükben. A leginkább klasszikusabb jellegű hard rockra hajazó zenét tekerő, fiatal banda idén hozta ki három dalos, Ébredés című EP-jét. A trackek Ősz, Ébredés, valamint Új cél címeken futnak, és habár tény, hogy a kelletnél valamivel jobban hasonlítanak egymásra, azt sem vitathatjuk el, hogy a központi mag, vagy csúnya szóval kaptafa fantáziadús kiindulópont, amiben érezhető és valódi zenei tehetség fedezhető fel. A dalszövegek érdekesek és tartalmasak, megragadó gondolatokat közvetítenek, és habár ezek még kissé kiforratlannak tetszenek, biztos vagyok benne, hogy idővel ilyen téren is mélyülhet a repertoár. Összességében tehát izgalmas anyagról beszélhetünk, ami remek alapvetés lehet a későbbiekben valami nagyobbhoz és még színvonalasabbhoz. 7/10. 

Úgy emlékszem, egy videómegosztós melléktalálat formájában találkoztam először néhány évvel ezelőtt a fiatal finn, power metal zenét játszó Battle Beast munkásságának egy szegletével. Az elkövetkező hetekben rongyosra hallgattam a banda önmagáról elnevezett, második korongját, ami kis túlzással tökéletes, emlékezetes, durva, és tartalmas tételek sora. Természetesen megörültem, amikor értesültem a friss album megjelenéséről. Számítottam rá, hogy az Unholy Savior névre keresztelt anyag elmarad majd az előző mesterműtől, és eme sejtésem természetesen beigazolódott. Ugyanakkor még véletlenül sem szabad azt gondolnunk, hogy az új dalok gyengék lennének, mert nem azok. Ezúttal nem sikerül a korábbiakhoz hasonló, bődületes energiákat felszabadítani, és az album teljes hosszára fogságba zárni a hallgatót, ám az egymást váltó tételek ettől függetlenül izgalmasak és érdekesek. A zúzós-húzós, erőteljes trackek közé természetesen befért egy-két lírai, lassúbb nóta is, de a vezérfonalat értelemszerűen a nyers riffek és a durva ütemek szolgáltatják. Noora Louhimo hangja továbbra is olyan stílusosan és egyedien hasítja szét a levegőt, hogy az jóformán megunhatatlan. A szövegvilág tekintetében továbbra is inkább a pozitív hangvételű, motiváló jelleggel bíró gondolati tartalmak teszik tiszteletüket, bár nem olyan radikális mértékben, mint ahogy az az előző album esetében történt. Míg az anyagot nyitó Lionheart ezt a vonalat képviseli, a csúcspontot képező Madness pedig ezt értelmezi újra, addig például a Touch in the Night egészen más vizekre evez, amikor sejthetően a szexuális vágyak józan ész feletti diadalmaskodásáról zeng. Mindent egybevéve az Unholy Savior sokszor meghallgatható, izgalmas album, de nem ér az előző, self-titled korong közelébe. Nem lehet tudni, hogy milyen jövője lesz a zenekarnak most, hogy távozott az eddigi dalok szerzője, Anton Kabanen a bandából, de ezidáig kétségtelenül jó úton jártak. 8/10.

Lehet vitatkozni azzal az állítással, hogy a Children of Bodom minden idők legjobb melodikus death metal bandája? Persze, hogy lehet, hiszen mindenkinek joga van szubjektív véleményt formálni. Ettől függetlenül nehezen tudom elképzelni, hogy sokan lennének azok, akik nem értenek egyet a fenti gondolattal, vagy legalábbis top3-as szint alá sorolják a finn csapatot. A zenekar nagyszerűségének számos oka van. Ide tartozik Alexi Laiho frenetikus költészete, de nem feledkezhetünk meg a szintén a frontember számlájára írható, kivételesen kreatív gitárszólókról, a csodaszép billentyűs melódiákról, és a változatosságról sem. Utóbbira szeretnék most elsősorban fókuszálni, hiszen a Bodom eleddig még nem gyártott kettő olyan albumot, amelyek az alapvető stílusjegyeket leszámítva hasonlítottak volna egymásra. Habár ez a rajongók egy kicsi, de hangos részének nem tetszik, a zenekar kiadványról kiadványra képes megújulni, mindig valami egészen mást mutatni. Idén sem volt ez másképp. Az I Worship Chaos hamisítatlan Bodom anyag, ám mégsem érezzük egyik trackben sem az önismétlésnek még csak a szikráját sem. A srácok nagyjából azt a koncepciót gondolták tovább amelyet az eggyel korábbi, Halo of Blood című korongon alapoztak meg. Az új dalok karcosabbak, energikusabbak, és jóval több bennük a thrash metal töltés, mint a banda kezdeti tételeiben. Ugyanakkor a jól ismert dallamosság sem marad el, a Prayer for the Afflicted vagy a Suicide Bomber esetében például egyenesen gyönyörű témákról beszélhetünk. Alexi dalszövegei ezúttal is nagyszerűek, és sikerül ráerősíteniük a változatosságra is. Továbbra is nagyon erős, súlyos mondanivalókról van szó, ám érezhető, hogy ezeket egy érett és tapasztalt, a negyvenhez közeledő férfi vetette papírra, nem pedig egy, a világgal és önmagával is reménytelenül hadban álló kölyök. A Morrigan című nóta, vagyis az album csúcspontja például olyan szinten összetett, sokrétű, és sokféleképpen értelmezhető gondolati világot ábrázol, ami egyenesen megható. Az I Worship Chaos kihagyhatatlan anyag, a melodich death kedvelői el ne menjenek mellette! Szerintem ott van a három legjobb Bodom album között. 9/10.   

Az a baj, hogy nem. Indítottam még egy blogot.

Körülbelül az elmúlt egy esztendőre tehető az az időszak, amely során újra és újra átsuhant az agyamon egy kósza gondolat, mely szerint eléggé király lenne, ha nem csupán filmekről, hanem zenei témákról is írogatnék az internet homályába, hiszen a kultúra világának ezen vonalát is nagyon szeretem és sokra tartom. 

Ja, tényleg, dehát lehet, hogy sokan, akik olvassák ezeket a sorokat, azt sem tudják, mi fán termek. Egy kis bemutatkozás nem árthat...

Több, mint öt évvel ezelőtt követtem el azt a hibát, hogy internetes hobbit választottam magamnak. Ekkor indítottam el filmes blogomat jóformán fellángolásszerűen. A Movie Tank azóta is zakatol szépen előre (néha hátra), írogatom a filmelemzéseket, ráadásul egészen korrekt olvasótábor is kialakult az idők alatt.

Ahogy a másik blogomon jó néhányszor leírtam már, nagyon szeretem a rock/metál zenét. A Hard Rock Tank, ahogy a fejlécben foglalva láthatjátok jelen blog keresztségének eredményét, ezzel a témával fog foglalkozni. A változatosság szempontjától nem kell tartani, hiszen ez az egy műfaj színesebb skálát foglal magában, mint a zenei világ összes többi ágazata együttvéve. Elképzelhető azonban, hogy néhanapján becsúszik egy-egy rap, vagy pop, vagy hasonló, de ez biztosan nem lesz túl gyakori. Azonban a beleélős heavy metal témáktól kezdve, át a mocskos punk-rock és a szimfonikusabb hangvételű tételeken egészen a legvéresebben hörgő skandináv istenekig mindenféléről lesz itt szó.

Alapvetően albumokról fogok írni terveim szerint rövidebb, tömör hangvételű elemzéseket, vagy ha úgy tetszik, kritikákat és előreláthatólag itt is használni fogom a tízes skálát az értékeléshez. Tervezek szép kis toplistákat (bár nem biztos, hogy a közeljövőben), amelyeken utólag majd idegeskedhetek, mert kihagytam valamit, amit nem kellett volna, és még az is elképzelhető, hogy egyes zenészeknek (vagy akár daloknak) külön posztot fogok szánni, mert véleményem szerint annyira megérdemlik. Videoklipekről is olvashattok majd.  

Egyvalamit NEM fogok írni. Koncertbeszámolókat. Nagyon sok koncertre járok, nekem ez a legfőbb kikapcsolódás, és pont ezért nem vagyok hajlandó megtenni magammal ezt a galádságot. Ha koncertre megyek, feltétel nélkül akarok szórakozni, nem pedig azon agyalni, hogy mit fogok majd írni a posztba (a mozizás esetében ez az állapot már réges-régen menthetetlen).

Viszont a fenti sorok nem jelentik azt, hogy semmiképpen nem lesznek koncertbeszámolók a blogon. Lehet, hogy éppen TE fogod írni őket. Szóval ez a bejegyzés a bemutatkozás mellett egyfajta felhívás is. Ha sok koncertre jársz (ezalatt havonta legalább egy-két alkalmat értek), és úgy érzed, hogy jó az íráskészséged, és szeretsz is írni, vagy szeretnéd kipróbálni magadat az írásban, akkor csatlakozhatsz a Hard Rock Tank szerkesztőségéhez! Ehhez egyetlen cselekvéssort kell végrehajtanod. Írj beszámolót egy koncertről, amin a közelmúltban részt vettél, majd a kész irományt küldd el nekem a sparrow.hardrocktank@gmail.com címre! Mielőtt valaki képes lenne megkérdezni, inkább leírom, hogy lányok és fiúk egyaránt jelentkezhetnek. ;) A másik fontos dolog az, hogy ez természetesen hobbi lenne, ellenszolgáltatást frenetikus társaságomon kívül nem tudok felajánlani. Az írásnál két dologra figyeljetek: 1. Ne legyen túlságosan túlnyújtva a cikk! 2. Legyen frappáns/kreatív stílusa!

Elkezdődött tehát ez is. A Movie Tank (sajnos vagy nem sajnos, ki tudja...) már jó ideje több, mint hobbi, így ezt a blogot szigorúan csak szabadidős tevékenységként képzelem el, nem akarom vele megváltani a világot, nincsenek nagyra törő terveim. Az is lehet, hogy egy hét múlva máris inaktív lesz, de lehetséges, hogy ezen a webcímen is számolhatjuk majd a születésnapokat.

Olvassátok a blogot! Nemsokára lesz valami tartalom is, ígérem. :D És éljen a Rock, vagy mi...